


2010 egyik legsikeresebb magyarországi férfi előadóművészeként vonult be a köztudatba Takács Nikolas, aki 2011 decemberében első ízben látogat el és lép fel Nagyváradon.
A fiatal szlovákiai magyar, a Nagyváradon is közkedvelt X-Faktorral robbant be a köztudatba, ahol alig pár szavazattal maradt le az első helyezett mögött. A műsor döntőseként máig több közös fellépést vállal a műsor többi előadójával, de önálló koncerteket is tart.
A sármos előadó az elmúlt évben sem tétlenkedett, számtalan fellépése és koncertje mellett az X-Faktor befejezésekor megjelent első albuma, kiadták az "Az első X - 10 dal az élő showból" elnevezésű lemezét, nemrégiben pedig második albuma is megjelent A második X címmel.
Rajongóinak hála, lemeze sokáig a Mahasz Top 40-es listáján első helyen állt, majd dupla platinalemez lett, nem kevesebb mint 35 000 példányban adták el a kivételes hangi adottságokkal rendelkező fiatal lemezeit.
Nagyváradra egy különleges koncertturné keretében érkezik, 16 állomásos Adventi Koncertturnéja során Erdélyben kizárólag a Pece-parti Párizsban lép fel.
A turné során a legszebb karácsonyi dalokból és Takács Nikolas kedvenc zeneszámaiból hallgathatnak meg 19 dalt mindazok, akik ellátogatnak a koncertre, de nem hiányozhat a repertoárból a Nikolas által előadott legismertebb dal, Leonard Cohen Hallelujah című száma sem.
A közel két órás koncerten ugyanakkor Kardos Norbert zongorán, Csányi István szaxofonon, Veres Mónika és Kiss Enikő pedig vokálon illetve az Ady Endre Középiskola Kórusa kíséri majd az előadóművészt.
A nagyváradi előadásra, december 20-án, 19 órától kerül sor a Szigligeti Színházban. Jegyeket elővételben lehet vásárolni, a Bihari Napló előfizetői kedvezményes jegyének ára 35 lej, a zsöllyén, illetve erkélyen 40 lej, a páholy jegy pedig 60 lej.
A színvonalas előadásra jegyeket a Bihari Napló Szerkesztőségében, a Queens Music Pubban, valamint a Nagyváradi Magyar Diákszövetségnél illetve a Székelyhídi, Nagyszalontai, Érmihályfalvi, Margittai és Élesdi RMDSZ Székházakban lehet vásárolni.